Ikrek

(5.21 – 6.21)

Uralkodó bolygód a Merkúr, ezért nagy figyelmet fordítasz a tudományokra, a gyakorlatiasságra és a kapcsolatteremtésre. Környezeted nem csak neked hisz, hanem benned is, ezért számos lehetőség talál rád 2011-ben. Jó kapcsolatteremtő képességednek köszönhetően jelentős karriert futhatsz be, főleg, ha támaszkodsz azokra, akik segíteni próbálnak neked.

Az év eleje jól indul számodra, és munkádban lehetőséget kapsz arra, hogy kiemelkedj a többiek közül. A siker mögött kemény munka áll és kevés pihenés, ezért sokkal jobban a szívedre veszed a dolgokat, mint arra szükség lenne. Nem kell minden mondat mögött kétértelmű jelentéseket keresned, elég ha csak azt hallod amit mondanak és nem pedig azt, amit hallani akarsz. Ne elégedetlenkedj a munkatársaiddal, hidd el, ők is próbálják kihozni magukból a maximumot. A február is a munka jegyében telik és ennek rövidesen meg is lesz a készpénzben fogható gyümölcse. Számíthatsz barátaid és családod támogatására, ezáltal lehetőséged lesz szárnyalni hagyni ötleteidet.

Március aztán némi megtorpanást hoz, kiderül, te sem vagy tévedhetetlen, pedig szeretnéd azt hinni. Nem biztos, hogy rossz úton jársz, lehet, hogy csak más oldalról kéne megközelítened a dolgokat. Magánéleted azonban nyugalmasan alakul, emberi kapcsolataid elmélyülnek. Ha lehetőséged van, vonulj el néhány napra, hogy rendezhesd a gondolataidat és lélekben felüdülve élvezhesd a téged körülvevő szeretetet. Májusban megélénkül a társasági életed, sok új emberrel ismerkedhetsz meg, amelyek nemcsak a szakmai előrehaladásodat segíthetik, de könnyen rád találhat egy új szerelem is.

A nyár elején úgy tűnik, hogy téged semmi baj sem érhet. Igazi szerencsesorozatra számíthatsz, mintha az égiek lesnék minden mozdulatodat és jobbnál jobb helyzetekbe sodornak bele. Júliusban kénytelen leszel kicsit manőverezni, ugyanis úgy tűnik, hogy néhányan szervezkednek ellened, mert irigylik tőled azt, amit kemény munkával értél el. A nyár utolsó felében koncentrálj a párkapcsolatodra: menjetek együtt pihenni egy nyugalmas kis szigetre, vagy ha erre nem is futja, kapcsoljátok ki a telefonokat és szervezzetek sok közös programot együtt. Vigyázz, mert valaki szemet vetett a kedvesedre és megpróbálja elhódítani tőled. Légy résen!

Ősszel változás várható a munkahelyeden, új feladattal bíznak meg, vagy teljesen új munkakört kapsz. Aggodalomra nincs okod, mint minden iker jegyű, te is remekül helyt fogsz tudni állni az új körülmények között. Októberben minden apró részletre figyelj oda a magánéleted körül, mert valakinek szüksége lehet a te segítségedre, csak nem meri szemtől szemben kérni. A most nyújtott segítségedért sokáig hálás lesz majd neked. Párkapcsolatodban változás várható, ami sajnos nem mindenkinek lesz örömteli. Emellett nem árt ügyelni a pénztárcádra sem, mert most kicsit tovább fogsz nyújtózkodni ameddig a takaród ér, és a nem várt kiadások alaposan megterhelhetik a családi költségvetésedet.

Decemberben aztán a romantikáé lesz a főszerep és ebből nem csak a párod, de mások is részesülhetnek, csak aztán tudj megállni a határoknál, mert nem éri meg kockáztatni. Ellenben, ha épp szabad vagy, akkor csak rajta, mert szabad a vásár és a szilvesztert már biztosan valaki oldalán fogod tölteni.

Szerencseszámaid 2011-re: 48,58,59,62,87